Ajánló

A korporatizmus - korporativizmus (korporáció – lat. corporatio – egyesület, testület) egy politikai és gazdasági rendszer, melyben az egyes politikai érdekcsoportok (korporációk) egymással szemben nem ellenségesen állnak, nem szrájkokkal és osztályharccal terhes viszonyban vannak, hanem a munkabért és a munkafeltételeket békés egyetértésben rendezik.

A korporatizmus alapgondolata az, hogy egy ország valamennyi lakosa - függetlenül attól, mely társadalmi réteghez vagy osztályhoz tartozik - közös érdekkel rendelkezik és emiatt az osztályharc maga, valamint a társadalom felosztása munkaadói táborra, ill. munkavállalói táborra az egész társadalom jólétére káros.

A klasszikus korporatizmus vagy másként állami-autokratikus korporatizmus a korporatizmus egy „felülről“, az állam oldaláról kikényszerített formája. Ennek ismertető jegyei: meghatározott számú, mesterségesen képzett, céhszerű kényszer-szövetség, az ezekbe belekényszerített tagságal. Ezek a szövetségek egymással semmilyen konkurenciában nem állnak és funkcióik szempontjából egymástól elhatárolódnak. Feladatkörükön belül bizonyos képviseleti monopóliummal bírnak, ami kapcsolódik bizonyos állami előírásokhoz. Ez különösen a vezető testület megválasztására, a követelések és érdekek artikulálására vonatkozik. A szövetségek munkája egy, a számukra előre definiált társadalmi célra irányul. Nem a pluralizmusra jellemző csoport–konszenzus útján jön tehát létre, hanem állami előírással.
Az állami-autokratikus korporatizmus formáit túlnyomóan a totaliter rezsimekben találjuk meg (mezőgazdasági termelőszövetkezetek, építőipari szövetkezetek stb).

A neokorporatizmus vagy liberális korporatizmus a korporatizmus „alulról“, a társadalom oldaláról szervezett formája. Ez különösen abban nyilvánul meg, hogy szabadon szerveződő érdekszövetségek tagjai szabadon lépnek be ezekbe az államhatalom által megadott feladatkörökbe. Körülhatároló és centralizáló tendenciák bizonyos feladatkörökön belül nem az állam előírásaival jönnek létre, hanem ezeket maga a társadalom határozza meg. A korporatizmus e a formája az állam, a szakszervezetek és a munkaadók szövetségének a hármasában testesül meg.

Elsősorban Németországban és más szociális piacgazdaságokban elterjedt jellemzője a politikai kultúrának a következő: Munkaadók és dolgozók nem sztrájkokkal vagy más harci eszközökkel keresnek megoldást pl. a bérkövetelésekre, hanem megpróbálnak a makroökonómia érdekében lehetőleg súrlódásmentesen egyezséget elérni. A korporatizmus kritikusai e téren a szakszervezeteket azzal vádolják, hogy nem elég erélyesen képviselik a tagság érdekeit.
A neokorporatizmus elsősorban a konszenzus-orientált demokráciákban található meg. Egy példája lehet ennek az társadalmi partnerség osztrák modellje.