Már 1220 szócikk közül válogathatsz.

Az Ecopédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gazdasági tudástár. Legyél Te is az Ecopédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Szócikk neve: Lóránt Károly
Verzió: 1  
Változtatta: dzsim
Változtatás dátuma: 2010-12-03 10:11:39
A törölt sorok áthúzottan, piros színben láthatóak, a hozzáadott új sorok zöld színűek.

Lóránt Károly mérnök-közgazdász, 1942-ben született Budapesten. Nős, két felnőtt gyermek édesapja.


A [Budapesti Műszaki Egyetem] Villamosmérnöki Karát, 1966-ban végezte, majd 1970-ben a [Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem] hallgatója lett, ahol mérnök-közgazdász diplomát szerzett.

 


Fejlesztőmérnökként kezdett dolgozni. 1972-től az [Országos Tervhivatal] Távlati Tervezési Főosztályára került, később itt az összefoglaló osztály vezetője lett.

 

A távlati előrejelzések szinte minden területével foglalkozott az itt töltött 20 év alatt. Összefoglaló elemzések, prognózisok és koncepciók kidolgozása, külső és belső szakértők által készített részanyagok összefoglalása és nemzetgazdasági szintű számítások készítése volt a fő feladata.

 


Az országos Tervhivatal felszámolását követően 1990. július 1-től a mai [ECOSTAT]-hoz, vagyis az akkori OT Távlati Tervezési Főosztályából és két kutatóintézetéből alakított kutatóintézetbe került.


Szakértői megbízást kapott az Európai Parlamentbe 2003-ban az [Independence and Democracy] nevű parlamenti frakcióban egy dán képviselő mellett. Az európai alkotmány olvasóbarát változatának magyar nyelvű elkészítése volt a fő feladata. Főszerkesztője lett az Independence and Democracy csoport EUWatch kiadványának, ami kéthavonta jelent meg.


A [Magyar Közgazdasági Társaság] tagja, ahol megszervezte a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdasági szakosztályát.
Magyarországon kezdeményezte és megszervezte azt a Világbank, a magyar kormány és a civil szervezetek együttműködésében elvégzett vizsgálatot, amely [James Wolfensohn]nak a világbank elnökének kezdeményezésére négy kontinens összesen 10 országban indult be és célja a világbanki kölcsönök gazdasági és társadalmi hatásainak felülvizsgálata volt (SAPRI).


Civil szervezetek képviseletében a brüsszeli konvent munkájában is részt vállal. Együtt dolgozik az Európai Parlament képviselőivel és a nyugati civil szervezetekkel és közgazdászokkal az európai együttműködés és gazdaságpolitika alternatív lehetőségein.

 









Patikapédia Jógapédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Mammutmail Webfazék
egyészségügyi enciklopédia jóga gyakorlatok, tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár nagy fájlok küldése online receptek