Klasszikus pénznek nevezzük azokat a fizetőeszközöket, amelyek értékét valamilyen ritka áruhoz, fémhez, többnyire nemesfémhez (arany) viszonyítva határozták meg, vagyis másképp fogalmazva rendelkezik belső értékkel.
Ezen pénzek a következő alapvető funkciókat töltötték be:
- értékmérő eszköz: meghatározott mennyiségével mérni képes más áruk értékét, ezzel úgymond "közös nevezőre" hozva a különböző fajta áruk értékét, létrehozva egy széles körű cserelehetőséget,
- forgalmi eszköz: vagyis közvetíti az árucserét, azért forgalomképes, mert mindenki által elfogadott,
- felhalmozási eszköz: alkalmas arra, hogy értékállósága miatt kincsképző legyen,
- fizetési eszköz: önállóan forgalomképes, az áru és a pénzmozgás akár elválhat egymástól.
A klasszikus pénz egészen a nagy gazdasági világválságig volt használatos, azt követően alapvetően módosultak a pénz funkciói, amellyel létrejött a modern pénz.