Gossen törvényei

Hermann Heinrich Gossen német közgazdász 1854-ben írta le azt a két közgazdasági összefüggést, amelyek az egyén választásával foglalkoznak szűkös javak esetén, illetve, hogy milyen jószágkombinációval maximalizálja hasznosságát az egyén. Később Gossen munkásságának elismeréseként nevezték el ezeket az összefüggéseket Gossen I. és II. törvényének.

Gossen I. törvénye
A törvény szó szerinti magyar fordításban így szól: „Egy adott élvezet nagysága csökken, ha ezt az élvezetet megszakítás nélkül, folyamatosan elégítjük ki addig, amíg telítettség nem lép fel.” Vagyis egy jószágból történő folyamatos fogyasztás esetén az újabb egységek határhaszna egyre kisebb lesz, míg végül elér egy telítettségi pontot, ahol a határhaszon 0-val egyenlő. A törvényt csökkenő határhaszon elveként is szokták említeni.
A törvény azonban számos esetben nem állja meg a helyét, mint például a Giffen-javak esetében sem.
Gossen II. törvénye
A második törvény magyar fordításban így hangzik: „Egy embernek, aki több élvezet közül választhat, viszont nincs elegendő ideje, hogy mindet kielégítse, annak érdekében, hogy élvezeteinek összessége a lehető legnagyobb legyen, ahelyett, hogy csak a legnagyobb élvezetet elégítené ki, célszerű mindet csak részben kielégítenie, méghozzá olyan arányban, hogy abban a pillanatban, amikor a rendelkezésére álló idő lejár, minden egyes élvezetének nagysága azonos legyen.”
A fogyasztó tehát több jószágból való választás esetén akkor költi el optimálisan jövedelmét , ha olyan jószágkombinációt választ, amelyben az utolsó egységre jutó határhasznok azonosak.