Felcsuti Péter 1949. december 1-én született közgazdász, bankár, bank vezérigazgató, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Angolul, oroszul és spanyolul beszél.
Iskolái:
1968-ban érettségizett az ELTE Radnóti Gimnáziumban. 1973-ban végzett a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében Moszkvában. 1980-ban végzett és 1981-ben doktorált a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi tanszékén.
Pályája:
1973-tól az egyetem alatt a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott. Eleinte KGST szakterületen a devizagazdálkodási főosztályon, majd ugyanitt tőkés terület, mint Dél-Amerika, Közel-Kelet és Távol-Kelet lett a szakterülete.
1984-tól foglalkozott az MNB külföldi hitelfelvételi tevékenységeivel, majd 1987-ben a devizagazdálkodási főosztály helyettes vezetője lett.
1989 márciusától a [Citibank]? budapesti leányvállalatának ügyvezető igazgatója lett fél éven keresztül. Szerepe volt a vállalat létrehozásában is. Ezt követően az [Unicbank]? vezérigazgatója lett. A posztot azóta is ő tölti be, ami ritkaságnak számít.
1995-2001-ig a Magyar Bankszövetség alelnöke volt, de már 1993-tól elnökségi tag.
2006-tól szóba került Járai Zsigmond lehetséges utódjaként a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. Végül Simor András nyerte el ezt a pozíciót.
2009. szeptember 14-én lemondott a Bankszövetség vezetéséről a többi bankvezetővel kialakult ellentéteire hivatkozva.
Munkássága során bírálta a 2005-ös bankadót és a 2006-os kamatadót, illetve [Gyurcsány Ferenc]? kormánya által bejelentett költségvetési kiigazító csomag szerkezetét.