Már 1221 szócikk közül válogathatsz.

Az Ecopédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gazdasági tudástár. Legyél Te is az Ecopédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Berei Andor 1900. november 9-én született Budapesten és 1979. január 28-án hunyt el. Kommunista politikus, közgazdász, egyetemi tanár volt. Kispolgári család gyermeke.


Felesége [Andics Erszébet]?.Berei Andor


Iskolái:
A budapesti, majd a bécsi tudományegyetemen volt bölcsészhallgató 1918-1921-ig, amikor letartóztatták.


Letartóztatásának oka:
1917-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Ifjúmunkás-szervező volt 1918-1919-ben. 1919 márciusában belépett a KMP-be. Miután megbukott a Tanácsköztársaság, részt vett az illegális kommunista mozgalom újjászervezésében, amiatt 15 év fegyházra ítélte a statáriális bíróság 1921-ben.


1922-ben A szovjetunióba került fogolycserével.
Itt dolgozott a Kommunista Internacionálé Irodáján, majd annak Központi Apparátusában.
Előadásokat tartott a Nemzetközi Lenin Iskolában.
Vezető funkciót töltött be 1934 és 1945 között a belga kommunista mozgalomban.


Magyarországra 1946-ban tért vissza.
Az Országos Tervhivatal első főtitkára 1948-1948 között, majd 1954-től az 1956-os forradalomig a hivatal elnöke volt.
1948-1951 között a Külügyminisztérium politikai államtitkára, majd első helyettese.
1948-1956 tagja az MDP KV-nak.
1947-ben az MKP gazdasági feladatainak kidolgozására szerveződött bizottság, valamint a párt munkájának javítására alakított bizottság tagja.
1948-1976 között kisebb megszakításokkal tanít a közgazdaság-tudományi egyetemen.
1956. október 28-án feleségével Moszkvába szállították. November 5-én tértek vissza Szolnokra feleségével, ahol az Első Kádár-kormány tájékoztatási csoportjának vezetőiként a Népszabadság szerkesztői voltak. A Népszabadság a Szabad Népből alakult át.
1956. november 16-én feleségével ismét a Szovjetunióba mentek és a szovjet akadémia intézetében végzett kutatásokat.
1957 márciusában felvették az MSZMP-be, azonban csak 1958 áprilisában térhetett haza.
Főszerkesztője volt az Új Magyar lexikonnak 1958 és 1961 között. Munkájáért Akadémiai Díjat kapott.
1962-1976 között igazgatója volt a Kossuth Könyvkiadó Vállalatnak.
1960-1971-ig tanszék vezetője a közgazdaság-tudomyányi egyetem politikai gazdaságtan tanszékének. 1976-ig ugyanitt tanár.
 


A szócikkhez társított címkék:
egyetemi tanár , közgazdász , politikus
Hirdetés







Patikapédia Jógapédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia Webfazék
egyészségügyi enciklopédia jóga gyakorlatok, tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár póker szabályok, stratégiák online receptek