A jóléti közgazdaságtan két tétele két állítás, melyek
- a gazdaság egyensúlyára, valamint
- a javak társadalmon belüli elosztásának Pareto-hatékonyságára és igazságosságára vonatkoznak.
A jóléti közgazdaságtan első és második tételét Kenneth Arrow és Gerard Debreu amerikai közgazdászok dolgozták ki. Bár a résztudomány fejlődésében játszott szerepük jelentős, a jóléti közgazdaságtan képviselői közül ma már kevesen tartják őket irányadónak; a tételek teljesülésének feltételei a valóságtól elrugaszkodottak, és a jóléti közgazdaságtan modern irányzatai általában is elfordulni látszanak a Pareto-hatékonyság alapelvétől.
A jóléti közgazdaságtan első tétele:
A jóléti közgazdaságtan első tétele tulajdonképpen a Léon Walras által kidolgozott walrasi egyensúly legfontosabb jellemzője. A walrasi egyensúly egy általános egyensúly (vagyis a gazdaság olyan állapota, amelyben minden piac egyensúlyban van) az alábbi tulajdonságokkal:
* a piacok mindegyike versenyzői piac;
* nincsenek tranzakciós költségek;
* a fogyasztók preferenciái nem függnek más gazdasági szereplők fogyasztásától, vagyis nincsenek externáliák (külső gazdasági hatások).
A tétel kimondja, hogy a javak bármely kezdeti elosztásán alapuló walrasi egyensúly Pareto-hatékony. Tehát a versenyzői piac a felsorolt feltételek teljesülésekor mindig olyan elosztást hoz létre, amely esetén bármely gazdasági szereplő jóléte csak úgy növelhető, hogy közben más szereplő(k) jóléte csökken. Ez persze nem jelenti azt, hogy a walrasi egyensúly egyben igazságos is, hiszen elvben végtelen sok Pareto-hatékony elosztás lehetséges, amelyek igazságossága között nagy különbségek lehetnek; ezen kívül az igazságosság kérdésének tárgyalása nem a közgazdaságtan feladata.
A jóléti közgazdaságtan második tétele:
A jóléti közgazdaságtan második tétele szerint bármely Pareto-hatékony elosztás létrehozható egy kezdeti jószágelosztás walrasi egyensúlyaként, ha a fogyasztók preferenciái konvexek. Vagyis arra, hogy Pareto-hatékony és egyben erkölcsi vagy társadalmi szempontból a legigazságosabb végső (egyensúlyi) elosztást hozzuk létre, a versenyzői piac alkalmas - csak a javak kezdeti elosztását kell úgy kialakítani, hogy a létrejövő egyensúly a számunkra legkedvezőbb végső elosztás legyen.
A jóléti közgazdaságtan második tételének következménye, hogy a csak a javak társadalmon belüli elosztását megváltoztató adók, például a vagyonadó, hatékonyabb és igazságosabb végső elosztást eredményeznek, mint a forgalmi vagy jövedelemadók - ez utóbbiak ugyanis a gazdasági szereplők döntéseitől függnek, így torzítják a versenyzői piac mechanizmusait, megakadályozva a Pareto-hatékony egyensúly kialakulását.