Komparatív előnyök modellje

A komparatív előny a nemzetközi gazdaságban használt fogalom, egy-egy ország termelési előnyeinek kihasználása költséghatékonyság alapján.

A komparatív előnyök modellje David Ricardo angol klasszikus közgazdásztól származik. Alapgondolata szerint egy-egy ország gazdasága más-más adottságokkal rendelkezik, így eltérő a termelési tényezők mennyisége és minősége, a technológiai fejlettségi szint, a műszaki színvonal, és a fogyasztási szokások. A szükségletek magas színvonalú kielégítésének követelménye azt igényli az országoktól, hogy használják ki az országok közötti munkamegosztás lehetőségét. Ha egy ország egy bizonyos terméket egy másik országhoz képest alacsonyabb munkaráfordítással tud gyártani, a másik ország pedig egy másik termékről mondhatja el ugyanezt, akkor érdemes szakosodniuk, és kereskedniük egymással. Minden országnak előnyös lehet az, ha olyan termékeket gyárt és exportál, amelyek előállításához legkedvezőbbek a feltételei, míg más termékeket importál. Ezzel ugyanis magasabb fogyasztási színvonalat érhet el, több termékhez juthat ahhoz képest, mint ha magának kellene minden terméket előállítania. Ezt a viszonylagosság hasznosításából származó előnyt komparatív előnynek nevezzük.

A komparatív előnyök abból adódnak, hogy az egyes országokban eltérőek a természeti tényezők, a munkatermelékenység, a tudományos, műszaki ismeretek  színvonala, és ezáltal egyes országok bizonyos termékeket más országokhoz képest alacsonyabb ráfordítással képesek előállítani.
A nemzetközi kereskedelemben ezek az előnyök csak akkor használhatók ki, ha az adott termék iránt van megfelelő piaci kereslet, és a cserearány is kedvezően alakul.

Az alapmodell hiányosságaira használat közben jöttek rá, ugyanis a Ricardo-modell csak egy termelési tényezőt vizsgált, a munkát. A természeti tényezők és a tőke fontosságát a későbbi Heckscher-Obein-modell emelte ki, melyben már több tényezőt vizsgálnak termékenként, országonként.