Már 1220 szócikk közül válogathatsz.

Az Ecopédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gazdasági tudástár. Legyél Te is az Ecopédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Katona Tamás 1948-ban született Budapesten. Statisztikus, demográfus, [Pénzügyminisztérium]? és a [Központi Statisztikai Hivatal]? volt elnöke.


Iskolái:

Katona Tamás
1967-1972-ig a Leningrádi Tudományegyetem matematikus szakán tanult. Operációkutatásokra szakosodott és tanulmányozta a demográfiai módszertani kérdéseket. Szakdolgozatát a népességi prognózisok számítógépes algoritmusai témakörben készítette.
1978-ban a [Marx Károly Tudományegyetem]?en egyetemi doktori címet szerzett statisztikából.
1984-tól a demográfiai tudomány kandidátusa, 1988-tól pedig a közgazdaság-tudomány habilitált doktora.
1976-tól folyamatosan mellékállás oktató. 1996-tól a Szegedi JATE Statisztikai és Demográfiai Tanszékének vezetője.


Pályája:


Az egyetem után, 1972-ben a KSH Népességtudományi Kutató Intézet kezdett dolgozni, főleg módszertani kérdések foglalkoztatták.
Kutatási témái közé tartozott többek között a demográfiai modellek vizsgálata, a népességi prognózisok kérdésköre, illetve a személyi nyilvántartások szervezése és optimális működtetése, a népmozgalmi statisztika és a népszámlálások szervezése, valamint számítógépes modellek létrehozása.
1981-től az Állami Népességnyilvántartó Hivatal Fejlesztési és Szervezési Főosztályának vezetője, majd hivatalvezető informatikai helyettese volt.
1990-ben került a Belügyminisztériumba, ahol a BM Adatfeldolgozó Hivatal helyettes vezetője lett. Az informatikai és a statisztikai tevékenységet irányította.
1995-től a KSH elnökhelyettese, majd elnöke lett, illetve [Horn Gyula]? tanácsadója és kormánybiztosa. 1998-ban azonban az Orbán-kormány menesztette.
2004-ben, a Medgyessy-kormányban a miniszterelnöki kabinet vezetője lett február 15-től. 2004. október 4-től 2005. június 15. között pedig a pénzügyi tárca politikai államtitkára, majd 2006. július 3-ig közigazgatási államtitkár volt.
2006-2009-ig a [Magyar Államkincstár]? elnöke.
2009. április 21-től ismét a Pénzügyminisztérium államtitkára lett.
2010-es választásokon az MSZP színeiben indult [Hagyó Miklós]? korábbi egyéni körzetében, de mandátumot nem szerzett.

 

Egyéb tevékenységei:
Számos előadást tartott hazai és nemzetközi szemináriumokon.
Mintegy 30 közleménye jelent meg tudományos folyóiratokban, kutatóintézeti kiadványokban és könyvekben.

 

Díjai, elismerései:
1988-ban Fényes Elek Emlékérmet kapott.
 


A szócikkhez társított címkék:
demográfus , közgazdász , statisztikus
Hirdetés







Patikapédia Jógapédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Mammutmail Webfazék
egyészségügyi enciklopédia jóga gyakorlatok, tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár nagy fájlok küldése online receptek