A Graumann-pénzláb nevű pénforgalmi szabvány 1750-1857 között volt érvényben. Nevét kidolgozójáról [Johann Philipp Graumann]? az akkori királyi pénzverde vezérigazgatójáról kapta.
Ez alapján II. Frigyes porosz király 1750. július 14-én kelt rendelétben 14 talléros és 21 forintos ezüst pénzlábat (1 birodalmi tallér = 1,5 dél-német forint) vezetett be.
Jelentőssége, hogy elterjedtével a különböző pénznemek értékét rögzítve könnyen átszámolhatók lettek egymásba.
A Graumann-pénzláb rögzítette, hogy egy [kölni márka]?, azaz 233,856 gramm színezüstből 14 birodalmi tallért, vagy 21 dél-német forintot kellett verni, tehát egy birodalmi tallér 16,704 gramm, egy dél-német forint 11,136 gramm színezüstöt tartalmazott.
A birodalmi tallért az 1820-as évektől hívták hivatalosan porosz tallérnak.
Váltói a következők:
1830 előtt:
- 24 jó garas
- 288 [pfennig]?
1830 után:
- 30 ezüstgaras
- 360 pfennig
Rögzítették, hogy az ezzel egyidőben bevezetett [Frigyes-arany]?ak értéke 5 birodalmi tallér.
1763-ban a hétéves háború befejezését követően az arány 51/3-ra, majd a 19. századtól 52/3-ra módosult.
A 18. század idején az összes észak- és közép-német államban a Graumann-pénzláb terjedt el.
1857-ben a drezdai pénzverési egyezmény ([bécsi pénzszerződés]?) szerint vert úgynevezett egyleti tallér mint [pénzegység]? életbelépése előtti porosz tallérokat is szokás volt egyleti tallérnak nevezni (hibásan), de ezt is a Graumann-pénzláb szerint verték.
A Graumann-pénzlábat alapján vert egyleti tallérokat a német egység létrejötte után egészen 1908-ig használták 3 [márka]? értékben, amikor azokat felváltotta a kisebb 3 márkás érme.